Ismét rengeteget dolgoztam. A zárókiállítást Mártély falu templomának 100 éves fennállásának alkalmából, a templomban illetve a templomkertben felállított paravánokra függesztve rendeztük meg. A fotókon munka közben és a kiállításmegnyitón vagyok látható, a műveim és az alkotótársak  körében.

Nagyításhoz kattints a képekre!

2007. február 17. Hódmezővásárhely. Tornyai Múzeumban Téli Tárlat megnyitásán. Előző évben kaptam a Diplomát, így én nyitottam meg a kiállítást. Íme a megnyitó beszédem.

"Volt egyszer egy tábor

Úgy kezdődött, hogy Mártély víz alá került. Az áradás nem akart levonulni. Bányai Bélával, akivel addig csak telefonon ismerkedtem, megbeszéltem a randevút. Ő lemondta. Úgysem tudnám megnézni a tábort, mert még őt sem engedik be. - ezzel érvelt.

Nem adtam fel. 5 év zebegényi alkotótáborozás után már egy éve Mártélyra készültem. Semmi más lehetőség nem érdekelt igazán, pedig azelőtt még nem jártam itt.

Aztán néhány nap múlva térdig vízben gázolva eljutottam a töltés túlodalán Mártély előterébe. A ladikok ott sorakoztak egymás mellett, fogalmam sem volt hol van a Holtág, és hol van a tábor.

Egy fiatal fiú nadrágját feltűrve a vízben állva rajzolt. Már akkor sajnáltam, hogy nem hoztam a festőfelszerelésemet.

A táborkezdés előtt 2 héttel az előre megbeszélt szállásom is elúszott. Hiába, minden kezdet nehéz! – de azért mégis kitartottam. Béla úgyszintén!

Amikor újból felhívtam, elmondta,hogy egész nap a táborban dolgozik, javítja a károkat, még fogalma sincs hogyan lesz, főzni sem lehet, de Tábor lesz.

1 hét múlva már Szeged felé haladtam Mártély irányába, akkora lendülettel, hogy csak Röszkénél a vámtiszt előtt kaptam észbe, hogy túl szaladtam a sztrádán.

Végre eljutottam a táborba is, ahol Bálint a remek szakács nagy halom húst sütött éppen. Azt hittem rossz helyen járok!

A 2 hetes program elejére hajnali festést terveztünk. Furcsa volt, hogy a tanárok velünk vannak, dolgoznak, aztán ha kell, mindenkinek belerajzolnak a munkájába, vagy keverik a színeket, magyaráznak, mindezt a világ legtermészetesebb módján. Néhányan aggódva nézték, mi lesz a műalkotásukból. Így lett aztán, hogy némelyik kép kifejezetten „Holleres” lett a végére, de ebből sokat tanultunk. Már csak az okozott fejtörést ki lássa el kézjegyével a festményt.

Szokatlan volt a korrektúra illetve a tanítás rendje is. A más alkotótáborokban teljesen normális délelőtti és délutáni 3-3 órás foglalkozás helyett itt a tanárokat egész nap elérhettük, nemcsak sörözésre, hanem komoly

szakmai tanácsadásokra is. Még a szúnyogokkal

is felvették a harcot, hogy együtt fessünk a Tisza parton ladikokat, part menti tájat, folyóba dőlt fatörzset.

Azért nem volt mindig könnyű az életünk!

Az egyik tanyaképnél Laci elmondta, hogy hogyan dolgozzak még a kerítésen, ugyanekkor Béla határozottan állította, hogy a kerítés a legjobb a képen.

A tábor utolsó napjaiban Holler Laci, a Fiú javasolta, hogy az egyik képen mit lehetne még változtatni. Fogtam a képet, vittem volna magammal, mire Holler Laci, az Apa rám szólt.

- Hova viszed azt a képet? -

- Megyek megmelegíteni a szénaboglyát .- válaszoltam.

- Hozzá ne merj nyúlni! - mondta a Mester, majd látszólag sértődötten, de szemében huncut fényekkel hozzátette.

- Megmondtam, hogy az így jó, de te nem hallgatsz rám.

Aztán még elmagyarázta, hogy ha egy képet a festő tökéletesre fest, akkor nem marad benne semmi művészi. A legtöbb jó kép tele van hibával, és mégis jó.

Befejezésül egy versrészlettel köszönöm meg azt a segítséget és szeretetet, amit a tanároktól és a társaimtól kaptam a szabadiskola ideje alatt."

„ mennyire más

pedig a titok

ugyanaz

változatlanul

a hóesés tettenérhető

a csodának arca van

és a könnyek is

tengert feszítenek

mégis

a szívek összedobbanása

a jelenlét törtrészében

megfoghatatlan

az értelem elbotlása

az út

mintha átjárhatatlan…”

2007. február 5.

Először vagyok itt! Ekkor kaptam meg a "Mártélyi Diplomát". Az örömteli elismerésnek szűkebb családom is részese volt.

Nagyításhoz kattints a képekre!

…Piroskáék tanyáját találtam meg először…

Odalátszott az útról. A kopott deszkakerítés, a tyúkól, mellette a budi, ecsetvégre való téma. Ebben az évben gyalog cipeltem a festőfelszerelést a hátamon, a kezeimben. Emlékszem egyszerre két képet is festettem a „kistanyán”, az egyiket elrejtettem a budiban, míg a másikat felvittem a táborba. Itt tároltam a sorban készülő munkáimat.

…hajnali festés a két Hollerrel…/még napfelkelte előtt állt a festőállvány a Holt Tisza partján/

…az „öreg” Holler szigorú-mondják, senkit nem dicsér-én csak lendületesen pakolom a festéket a vászonra-aztán egyszer csak az „Öreg” odalép hozzám, rámutat a festmény egy részletére és azt mondja-így kell festeni.

Mártélyon akkor 16 vásznat megfestettem. Az egyik képen 4 csónak felhős időben. A „kis” Holler szerint az egyik legjobb képem.

…Úgy tudom 2006-ban 45-en voltunk a Táborban… és én megkaptam a legkiválóbbnak járó Mártélyi Diplomát…

…azóta még három nyár hívott, festettem deszkát, piros lábast és templomot…